ITC Kft.
menu Menü
Correct szoftver

Correct szoftver

Az I.T.C Kft. 1992 óta fejleszti a Correct vállalatirányítási renszert, mely cégünk fő terméke, így több, mint három évtizedes fejlesztői munka és felhasználói tapasztalat áll mögötte.

Az általunk kifejlesztett valamint karbantartott, Windows alapú számlázó és készletnyilvántartó rendszerünk működtetésével számos referenciapartner elégedettségét váltottuk ki. A Correct lényege többek között hogy egy sokrétű, hálózati, integrált, a napi üzleti és ügyviteli feladatokat adminisztráló rendszer kerüljön ügyfeleink és azok munkatársai elé.

A Correct elsajátítása megkönnyíti és felgyorsítja a vevők kiszolgálását, az ehhez kötődő adminisztrációt, a partnerekkel való kapcsolattartást és elszámolást, valamint a rendelésfelvétel, árajánlat készítés folyamatait.

Az események pontos nyomonkövethetőségével és a vezetők elé tárt aggregált információkkal lehetőséget teremtünk arra, hogy pontos képet kapjanak a cég történéseiről és pillanatnyi helyzetéről. A vállalatirányítás szerves része az „Iktatás”, amit a rendszerben többféle lekérdezés szerint csoportosíthatunk, szelektálhatunk. Rendszerünkben lehetőség van megfelelő jogosultságokkal távoli elérések kialakítására is, lehetővé téve távoli munkaállomások használatát, mely az úton levő kollégáknak vagy tulajdonosoknak igen kedvező lehetőség.

A szoftverhez folyamatos karbantartási és frissítési szolgáltatást nyújt szakemberekből álló IT Support szolgáltatásunk. Minden beérkezett kérdést kezelünk, és mihamarabbi megoldást nyújtunk ügyfeleink számára.

Kezdjük meg a közös munkát!

Projekt indítása
cookie A weboldal sütiket használ. Többet szeretnék tudni.